Sziasztok!
Na, szóval úgy érzem ideje kétségbe esni..... Persze ez túlzás, de kicsit rosszul esik, hogy az első fejezethez 6an írtatok, a másodikhoz 5en, ami hozzáteszem, mind kettő tökéletesen megfelel és örömmel tölt el, de ehhez képest a harmadik fejezethez kapott 2 igen kevés és elszomorító, főleg úgy, hogy én annyira igyekszem. a szalagavatóra készülés közben, páran talán tudjátok az mivel jár, még írok és a születésnapomon, amikor mindenkinek velem kéne törődni, én törődök másokkal, mert elvileg vannak akik olvasni akarják amit írok, így rászánom az időt, valahonnan máshonnan és erre a jutalom 1-2 visszajelzés.
Ne értsétek félre, minden kommentnek örülök, meg minden tetsziknek is, csak azt nem értem, hogy ha tényleg 17en elolvastátok, abból mért csak 2 komment jön? Ha 21 követő van, akkor miért csak 2? Ha közel 50en szavaztatok arra, hogy olvasni akarjátok a történetet, akkor miért?
Tudom, hogy megígértem, hogy nem lesz kommenthatár, tartom is a szavam, a szavazást csak kíváncsiságól tettem ki, de azért légyszi szavazzatok, mert következményekkel úgy nem jár.
Ám hozzá teszem, ma fejeztem be a vasárnapi részt, szóval biztos, hogy hozom, de ha nem jön még 1-2 komment gyorsan, akkor a lovarda lesz a fontosabb és csak utána jövök ide. -> Ezért bocsánat a rendszeresen kommentelőktől....
Ennyi mára, megyek, mert még leckém is van és írom közbe a saját történetem. (Ilyen számú kommentek mellett azt nem fogom közzé tenni.....:/ )
Szia!
VálaszTörlésTeljesen egyetértek. Én nem szavaztam, mert én úgyis szoktam írni (jó, volt egy idő, mikor nem tettem, de akkor nem votam itthon!), szóval engem ez a téma nem igazán érint:/
Én már régebben elkezdtem bevezetni úgymond azt a módszert, hogy folyamatosan csak zoknak írok, akik nekem szoktak.
Nálam tuti nem válna be ez a komihatár-dolog, mert ha hamarabb összegyűlne, akkor ugye nem hoznám a fejezetet, mert nem tudom, ha meg több időbe telne, míg összegyűlik a pár komi, akkor is rendszertelen, kiszámíthatatlan lenne, hogy mikor kell hoznom a fejezetet, és ez nekem nem összeegyeztethető az "életstílusommal", mert sokat kel tanulnom, és csak úgy maradok életben, ha mindennek megvan a rendje, és ideje:)
Siess a fejivel!
Puszi
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó fejezet lett! Sajnálom amiért olyan kevesen írnak neked. Tudom, hogy rossz érzés :// de tényleg nagyon jól írsz :) Remélem kapsz még párat és minél előbb jön az új fejezet. Én már nagyon várom!
Puszi:
Ginewra